
A hagyományoknak megfelelően a gimnázium épületében kezdődött meg a ballagás a református középiskolában, ahol a végzős tizenkettedikes évfolyamos osztályok a három szintet járták végig, majd a templomban folytatódott az ünnepség. Itt Molnár Máté református lelkész hirdette Isten igéjét, aki személyes élményeit is megosztotta a hallgatósággal. Az ünnepség résztvevőit Palatinus Pál igazgató úr mellett Kálmán Tibor polgármester úr köszöntötte. A Szegedi Kis István Díjat a 12 éven át végzett kitartó, eredményes munkájáért, kimagasló tanulmányi eredményéért Péter Lilla Dóra (12.A) kapta, a tantestületi elismerő díjat pedig Almási-Nagy Kingának (12.A) ítélték oda. A jó tanuló-jó sportoló díjat megosztva adta ki a tantestület Klement Ildikó Kata és Dobrai Dávid 12.B osztályos diákoknak. A végzősök közül ezúttal Fazekas Fanni Brigitta (12.B) nyerte el a Békési Öregdiákok Egyesülete díját. A most érettségiző osztályok közül a 12. A osztály tanulói négy évfolyamos általános tantervű gimnáziumi képzésben vett részt, a diákok több mint fele rendelkezik előrehozott érettségi vizsgával egy vagy két tantárgyból, valamint az érettségi eredményeknek köszönhetően többen középfokú nyelvvizsgát szereztek. A 12.B osztály intézményünk első 4+1 éves szakgimnáziumi osztálya, ahol a diákok gazdálkodás és menedzsment, valamint sport ágazatban tanultak. A szakgimnáziumi képzésben részt vevő diákok a közismereti tantárgyak mellett heti 10-12 órában szakmai tantárgyakat sajátíthattak el. A szakgimnáziumi képzést választó tanulóink a négy kötelező érettségi tantárgy mellett szakmai érettségi vizsgát tesznek. A sikeres érettségi vizsgát követően egy év alatt szakmát is szerezhetnek a 13. évfolyamon, így válhat belőlük pénzügyi-számviteli ügyintéző, vállalkozási ügyviteli ügyintéző, vagy sportedző.