Szegedi Kis István Református Gimnázium, Technikum, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium Békés

“Keresztyén szellemiséget, kiváló szakmai szintű oktatást, sportolási lehetőséget kínálunk óvodától az érettségiig! Hit, tudás, szeretet…"

Asztalitenisz eredmények

Iskolánk tanulója Balogh Ágnes Kíra rendre szép eredményeket ér el iskolai, hazai és nemzetközi versenyeken amellyel öregbíti iskolánk és városunk hírnevét egyaránt. Januárban Kíra két nagy versenyen is részt vett, amelyeken szintén szép sikereket ért el.

2023.02.06.


Image

Az év elején megrendezett linzi WTT Contender nemzetközi versenyen ifjúsági korosztályban a legjobb nyolc közé jutott és az előkelő V. helyen végzett. Mindent elmond Kíra teljesítményéről, hogy a magyar versenyzők közül ő volt a legeredményesebb, teljesítményéért minden dícséretet megérdemelt.

Január végére is kitartott Kíra jó formája, ezúttal a Budapest Bajnokság felnőtt mezőnyében remekelve utasította maga mögé a mezőnyt és I.helyezést ért el, míg páros versenyben társával együtt a III. helyet szerezték meg.

Kíra jó teljesítményére  az utánpótlás eredményekkel és versenyekkel foglalkozó internetes portál is felfigyelt és interjút készített a tehetséges békési versenyzővel. Az interjú teljes egészében az alábbi linken olvasható:

https://www.utanpotlassport.hu/2023/01/31/balogh-kira-utolsoeves-ifjusagikent-megtalalta-a-siker-receptjet

Gratulálunk és további szép sikereket kívánunk! Köszönjük Kíra edzői, felkészítői munkáját!

 

Békés, 2023.02.03.                                                                                    

Cifra Tibor - testnevelő



Kapcsolat

intézményegységeink elérhetőségei


Gimnázium


Igazgató: Palatinus Pál
Általános Igazgató helyettes: Dr. Pataki Ágnes
Intézményegység vezető: Dr. Pataki Ágnes
Telefon: 66/411-867
Email: titkarsag@refibekes.hu

Általános Iskola


Igazgató: Palatinus Pál
Általános Igazgató helyettes: Vég Gábor
Intézményegység vezető: Vég Gábor
Telefon: 66/411-222
Email: szkirgkaracs@gmail.com

Óvoda


Igazgató: Palatinus Pál
Általános Igazgató helyettes: Vég Gábor
Intézményegység vezető: Farkas-Piskóty Boglárka
Telefon: 66/411-438
Email: ovodajantyik@gmail.com

Kollégium


Igazgató: Palatinus Pál
Általános Igazgató helyettes: Dr. Pataki Ágnes
Intézményegység vezető: Bíró Péter
Telefon: 66/411-867
Email: titkarsag@refibekes.hu