
A Reményhír Intézmény adott otthont a versenynek, amely az elmúlt két év után végre ismét személyes jelenléttel, „élőben” zajlott.
Iskolánkat 5 tanuló képviselte. A verseny során egy szabadon választott 20-21. századi magyar prózai szöveg felolvasása volt az egyik feladat. Ezen kívül a Kazinczy-díj Alapítványi Bizottság által kijelölt kötelező szöveg előadása várt a versenyzőkre. A feladat nem valamiféle művészi produkció volt, hanem a szöveg értő és értető, tartalmának és stílusának megfelelő hangú tolmácsolása.
A versenyzők teljesítményét szakmai zsűri értékelte két kategóriában.
Az 5-6. osztályosok versenyében iskolánk 5.b osztályos tanulója, Patkás Barbara harmadik helyezést ért el (felkészítő tanára Turi Enikő).
A 7-8. osztályosok versenyében Pocsaji Levente 8.e osztályos tanuló (tanára Balog Vilmos) érdemelte ki az első helyezést. Ezzel az eredményével továbbjutott a Kisújszálláson megrendezésre kerülő kelet-magyarországi regionális döntőre. Itt a Dunától keletre található megyék versenyzői mérik össze tudásukat a Kazinczy- jelvényért.
A verseny minden résztvevőjének gratulálunk! Leventének sikeres felkészülést, jó versenyzést kívánunk a kisújszállási régiós döntőn! (2023. március 24-26.)
Békés, 2023. 02. 14.
Balog Vilmos tanár