A programtervet 600 000 Ft támogatásban részesítette az Emlékbizottság, melynek köszönhetően 41 diák a Zempléni-középhegységbe utazhatott 2017. július 10-én.
Hogyan telt el az 5 nap? Erről számolunk be a következő percekben. Kérem, hallgassák meg a résztvevők élménybeszámolóját!
Nagy izgalommal vártuk a tábort. Július 10-én nem okozott gondot, hogy korán kell kelni. Reggel fél 6-kor a Dübögő étteremmel szemben lévő parkolóban vártuk a buszt, hogy bepakoljuk a csomagjainkat és elinduljunk az ismeretlenbe.
Az osztályunkból majdnem mindenki ott volt, de jöttek hetedikesek is szép számmal, egy hatodikos diák, két kicsi alsós, sőt még középiskolások is. Később tudtuk meg, hogy a középiskolások, mint önkéntesek tartanak velünk, és Ők lettek a későbbiekben a mi segítőink a programokban, feladatokban.
A szálláshelyünk Pálházán volt, ami kb. 300 km-re található Békéstől, így utunk során több megállót is tartottunk.
Először Debrecenben szálltunk ki a buszból. Egy rövid sétával jutottunk el a Nagytemplomig. Már messziről láttuk a templomra kifüggesztett plakátot, ami hirdette a reformáció 500. évfordulóját.
Megnéztük a Református Kollégiumot is, ahol Magyarország számos nagy alakja töltötte diákéveit, mint pl. Fazekas Mihály, Csokonai Vitéz Mihály, Kölcsey Ferenc, Arany János, Móricz Zsigmond, Ady Endre.
Megtudtuk, hogy a Református Nagytemplomot és a Református Kollégiumot 2013-ban az ország 11. nemzeti emlékhelyének nyilvánították, és április 12-én emlékoszlopot állítottak a 2 épület között elterülő Emlékkertbe.
Következő megállónk Boldogkőváralján volt. Már messziről megpillantottuk a község felett emelkedő hegy tetején a középkori várat. A vár keletkezésének ideje nem pontosan ismert, annyi bizonyos, hogy a tatárjárás után épült. Mint erődítmény a kassai utat és a Hernád völgyét védte. Csodálatos kilátás nyílik a várból a Zempléni- hegységre.
Nagyon vártuk már, hogy végre megérkezzünk a szálláshelyünkre, a Hanyi Istók Vendégházba.
Hatalmas udvarán mindenki találhatott magának kedvenc időtöltést. Focipálya, kosárpalánk, pin-pong asztal, hinta, torony vár, trambulin fogadott bennünket. Vacsora után csoportokat alakítottunk, és Önkénteseink segítségével oldottuk meg a kapott feladatokat. Egyik csoport reformációs emblémát tervezett. Voltak, akik táborzászlót készítettek, mások plakáton jelenítették meg a heti programtervet. Én abban a csoportban voltam, ahol a heti menüt kellett megrajzolni. Viccesen próbáltuk megoldani a feladatot, pl. a zsemlének is szemet, szájat rajzoltunk. A napot közös imával zártuk.
Másnap Vizsolyba utaztunk. Megnéztük az Árpád-kori Műemlék Templomot, védett freskóit, valamint az 1590-ben Vizsolyban nyomtatott teljes magyar nyelvű Vizsolyi (Károlyi) Biblia egyik első kiadású példányát. Idegenvezetőnk lendületes előadása még engem is magával ragadott. Innen a Nyomtatástörténeti Múzeumba sétáltunk, ahol ízelítőt kaptunk arról, hogyan nyomtatták ki 410 évvel ezelőtt az első Bibliát. Az első lapjának nyomtatását ki is próbálhattuk, amit haza is hoztunk emlékbe.
Vizsoly és Pálháza között esik útba Gönc és Telkibánya.
Sajnos a gönci Károlyi Biblia Múzeum zárva volt, így tanáraink előadásából tudtuk meg, hogy itt fordította le Károli Gáspár a Bibliát magyar nyelvre, s küldte át tanítványával Vizsolyba, a nyomdába a lefordított lapokat. Azért itt sem maradtunk látnivaló nélkül, a műemlék jellegű Huszita házat néztük meg. Az aranybányászatról is ismert Telkibányán a Helytörténeti Kiállítással ismerkedtünk meg.
Egyik kiállító termében kézzel festett tányérokon láttam a „Mi Atyánk”-ot kiírva. Nekem nagyon tetszett a régies írásmód.
Feszített volt ennek a napnak a programja. Ebéd után igyekeztünk az ország egyik legrégebben működő erdei kisvasútjának állomására. Nyitott vagonokból álló szerelvényünk a zempléni hegyek között, a Kemence-patak mentén kanyargott. A nyári nagy hőségben igazi felüdülés volt a hűvös erdőben kirándulni. Nekem az alagút tetszett a legjobban.
Szerda, talán ezt a napot vártuk a legjobban. Tudtuk, hogy egész napra ott hagyjuk a szálláshelyünket és utazunk Szlovákiába. Érdekes volt, hogy nem volt a határnál vámvizsgálat, senki nem nézte meg az iratainkat. Kassán várt bennünket egy szimpatikus fiatal „srác”, aki egész nap velünk volt, kalauzolt bennünket. Először a Szent-Erzsébet dómba mentünk. Magyar nyelvű idegenvezetőnk mesélt a templom történetéről, majd megmutatta az altemplomot is, ahol II. Rákóczi Ferenc 1906-ban hazahozott hamvai találhatók.
A következő nevezetesség, amit felkerestünk egy újabb Rákóczi- emlékhely, a Rodostói ház volt. Annak a törökországi háznak a másolata, ahol a fejedelem 1720 és 1735 között száműzetésben élt.
Nem biztos, hogy mindenki egyet ért velem, de nekem a legjobban várt program következett. A kassai állatkertet és a benne található Dínó- parkot vettük birtokba. Kis csoportokra váltunk szét, és így barangoltuk be a hatalmas parkot. Jót játszottam a kecskékkel. Sajnos gyorsan eltelt az idő.
Hosszú, fárasztó nap volt, alig vártuk, hogy ágyba kerüljünk. Amikor elcsendesedett a tábor, önkénteseink bejöttek a szobába, és arról számoltak be, hogy az üdülőnk körül medve ólálkodik. „Aki bátor, jöjjön és lessük meg együtt”- mondták. Többen bátran, néhányan izgatottan mentek ki a sötétbe. Bevallom, én féltem. Nem vagyok bátor. Később megtudtam az igazat, medve nem volt… ez egy bátorság próba volt, ami állítólag minden tábor velejárója.
Negyedik napon reggeli után túracipőt vettünk, és irány a Zemplén legmagasabb csúcsa, a Nagy- Milic. A 895 m magasan fekvő hegyre feljutni jól eső érzés volt, bár 1-2 helyen nagyokat szuszogtunk, hiszen az Alföldhöz szokott lábunknak idegen volt a terep. Lefele már könnyebben jöttünk, hamarabb leértünk. Délután a végardói strandon pihentük ki a túrázás fáradalmait, játszottunk, csúszdáztunk, labdáztunk, és mint minden jó hamar véget ér, itt is elrepült az idő.
Pálháza felé tartva megálltunk Sátoraljaújhelyen a magyar- szlovák határt jelentő hídon, amely a Trianoni békekötés után kettéválasztotta a várost. Érdekes volt a híd korlátjára kötött számtalan nemzeti színű szalag.
Utolsó napunk délelőttjét a szálláshelyen töltöttük. Számháborúztunk. A terep nagyon alkalmas volt a játékhoz. Fák közül, bokrok mögül lestük az „ellenséget”. Nagy, hosszú csatákat vívtunk.
Ebéd után összecsomagoltunk, rendet tettünk, és indultunk haza. Még 2 program várt ránk.
Pálházától nem messze, Széphalmon álltunk meg, hogy megnézzük a Kazinczy-mauzóleumot. Az emlékparkja természetvédelmi terület, így nem csak az író – és az irodalom –emléke előtt tisztelegtünk, hanem gyönyörködtünk a kertben, változatos növényvilágában is.
Az utolsó megállónk Sárospatakon volt. Tanáraink meséltek a nagy múltú városról, az ország egyik leghíresebb református tanintézményéről, a Sárospataki Kollégiumról, és Nagykönyvtárról is. Sajnos idő hiányában csak a Rákóczi-várat tudtuk megnézni. Innen már Békésig meg sem álltunk.
Élményekkel telve érkeztünk haza, természetesen mindenkinek más-és más volt a legmaradandóbb. Volt, mit mesélnünk itthon a szüleinknek.
Szeretnénk megköszönni ezt a feledhetetlen öt napot tanárainknak is, Vilmos bácsinak, János bácsinak, Juci néninek és Vali néninek.