Ősszel már tudósítottunk az első előadás tapasztalatairól. A 2. előadás április 17-én, szerda délután volt. A Jókai Színházban Jókai Mór: A bolondok grófja című zenés vígjáték következett. Nagyon érdekes és tanulságos előadás tetszett a gyerekeknek. Különösen az aratott nagy sikert, amikor a kastélyvásárlás után a gróf úr megismerkedett a kastély lakóival, akik „bolondok” voltak. Sikerült őket kigyógyítani a „betegségükből”, így segítettek meggyógyítani a gróf kisasszonyt, hogy tudjon beszélni. Közben a gróf menyasszonyát is sikeresen őszinteségre ösztönözték, mely során egy gépbe bele kellett ülnie (lásd fotó), s ott bevallotta, hogy csak a pénzéért szeretett volna a gróf felesége lenni.
A tanulság az, hogy a szerelem és a barátság mindent legyőz. A színházlátogatás élményéről fogalmazást is írtak a tanulók, melyek jól sikerültek. Az biztos, hogy a többség érdeklődve várja a 3. előadást.