Szegedi Kis István Református Gimnázium, Technikum, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium Békés

“Keresztyén szellemiséget, kiváló szakmai szintű oktatást, sportolási lehetőséget kínálunk óvodától az érettségiig! Hit, tudás, szeretet…"

Nagy sikerű tábor a "Szép magyar beszéd" Olvasótábor Tarhoson

2018.június 17-21 között ismét megrendezésre került Tarhoson az évek óta nagy érdeklődés övezte „Szép magyar beszéd” olvasótábor.

2018.07.17.


Image

 A tábor kettős célt szolgált. Egyrészt jutalom, levezetés, kikapcsolódás az arra érdemes diákoknak az évi komoly munka után (a diákok tanulmányi eredményük jutalmaként táborozhattak az Alapítvány a Megújuló Tarhosért támogatásával), másrészt olyan szakmai tábor, amelynek célja, hogy az olvasás megszerettetésén túl napi szokássá rögzítse az olvasást, valamint népszerűsítse a Kazinczy-versenyeket és betekintést nyújtson azok követelményrendszerébe. A tábort meglátogatta Balázs Géza nyelvész, az ELTE Mai Magyar Nyelvi Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, aki a gyermekekkel való foglalkozásokon túl  "Anyanyelvünk magyarsága" címmel a békési Püski Sándor Városi Könyvtárban nagy sikerű előadást tartott. A szakmai programokon túl a lelkes táborozóknak élménydús kikapcsolódásban volt része az Alföldi Betyár Lézerharcosok lézercsatájában és új barátságok születtek az esti tábortűz mellett. dr. Deme Tamás a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docensének esti beszélgetései nagy hatással voltak a táborozókra. A tábor az Anyanyelvápolók Szövetsége, Békés Város Önkormányzata, Békési Kecskeméti Gábor Kulturális Központ, Szegedi Kis István Református Gimnázium anyagi és erkölcsi támogatása mellett valósult meg. A tábor éve óta egyre népszerűbb. A tábor az egykori, Gulyás György híres karnagy, zenepedagógus által alapította Békés-tarhosi Énekiskola nyugodt, csendes, erdei környezetű kastélyparkjában került megrendezésre. A szervező az Alapítvány a Megújuló Tarhosért őrzi a Gulyás szellemiséget és örökíti tovább ilyen és ehhez hasonló rendezvényeivel, táboraival. A tábor 2019-ben is szeretettel várja az érdeklődőket.

 



Kapcsolat

intézményegységeink elérhetőségei


Gimnázium


Igazgató: Palatinus Pál
Általános Igazgató helyettes: Dr. Pataki Ágnes
Intézményegység vezető: Dr. Pataki Ágnes
Telefon: 66/411-867
Email: titkarsag@refibekes.hu

Általános Iskola


Igazgató: Palatinus Pál
Általános Igazgató helyettes: Vég Gábor
Intézményegység vezető: Vég Gábor
Telefon: 66/411-222
Email: szkirgkaracs@gmail.com

Óvoda


Igazgató: Palatinus Pál
Általános Igazgató helyettes: Vég Gábor
Intézményegység vezető: Farkas-Piskóty Boglárka
Telefon: 66/411-438
Email: ovodajantyik@gmail.com

Kollégium


Igazgató: Palatinus Pál
Általános Igazgató helyettes: Dr. Pataki Ágnes
Intézményegység vezető: Bíró Péter
Telefon: 66/411-867
Email: titkarsag@refibekes.hu