Szegedi Kis István Református Gimnázium, Technikum, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium Békés

“Keresztyén szellemiséget, kiváló szakmai szintű oktatást, sportolási lehetőséget kínálunk óvodától az érettségiig! Hit, tudás, szeretet…"

Interaktív nyíltnapon jártunk!

A Debreceni Református Hittudományi Egyetem idén játékos vetélkedővel hívogatta az érdeklődő diákokat.

2018.10.15.


Image

Az iskolatörténeti és helytörténeti bemutatót és versenyt követően a diákok pályaválasztási tanácsadáson is részt vehettek, ahol segítséget és felvilágosítást kaphattak a felsőoktatás rendszeréről illetve sokszínűségéről. Az alkalom közös ebéddel zárult.

Ezt követően megtekintettük Debrecen belvárosát, és az ott lévő nevezetességeket is. Nagyszerű lehetőség volt ez a nap mindannyiunk számára, hiszen a továbbtanulás előtt álló diákok kicsivel talán tisztábban látják a felsőoktatási rendszert, melyben hamarosan ők maguk belefognak csöppenni, továbbá megismerhettük az ország egyik legöregebb (1538-az alapítás éve) iskolájának történetét és felépítését.

A SZKIRG csapata:

  • Gulyás Mónika
  • Maczik Róbert
  • Nagy László István
  • Szilágyi Gábor

Kísérő:

  • Molnár Máté – ifjúsági lelkész

 



Kapcsolat

intézményegységeink elérhetőségei


Gimnázium


Igazgató: Palatinus Pál
Általános Igazgató helyettes: Dr. Pataki Ágnes
Intézményegység vezető: Dr. Pataki Ágnes
Telefon: 66/411-867
Email: titkarsag@refibekes.hu

Általános Iskola


Igazgató: Palatinus Pál
Általános Igazgató helyettes: Vég Gábor
Intézményegység vezető: Vég Gábor
Telefon: 66/411-222
Email: szkirgkaracs@gmail.com

Óvoda


Igazgató: Palatinus Pál
Általános Igazgató helyettes: Vég Gábor
Intézményegység vezető: Farkas-Piskóty Boglárka
Telefon: 66/411-438
Email: ovodajantyik@gmail.com

Kollégium


Igazgató: Palatinus Pál
Általános Igazgató helyettes: Dr. Pataki Ágnes
Intézményegység vezető: Bíró Péter
Telefon: 66/411-867
Email: titkarsag@refibekes.hu