Szegedi Kis István Református Gimnázium, Technikum, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium Békés

“Keresztyén szellemiséget, kiváló szakmai szintű oktatást, sportolási lehetőséget kínálunk óvodától az érettségiig! Hit, tudás, szeretet…"

A 2019/2020-as tanév végzős tanulói közül a Szegedi Kis István Református Gimnázium Jó tanulója, jó sportolója díjat

Balog Ákos 12. A osztályos tanuló kapta meg

2020.09.01.


Image

Balog Ákos 2001. június 11.-én született Budapesten. Hárman vannak testvérek. Szülei pedagógusok, akik nagy szeretettel és gondoskodással nevelik a gyerekeket, biztosítják a megnyugtató hátteret, amelyben töretlen a gyerekek fejlődése. Kiegyensúlyozott családban élnek, így felnőtt korukban becsületes keresztyén emberekké válhatnak.

Tanulmányait iskolánkban az általános iskola első osztályában kezdte meg. Kitűnő tanulmányi eredménye első osztályos kora óta, minden évben általános tantárgyi dicsérettel párosult.

Kiemelkedő tehetségére már kisiskolás tanítói is felfigyeltek. Tudásra vágyó, szerteágazó érdeklődési köre szinte minden tantárgyban megmutatkozott. Országos versenyek állandó résztvevője volt magyar nyelv, matematika, földrajz tantárgyakból. Kivétel nélkül, minden alkalommal eredményesen képviselte városunkat, iskolánkat. Számos országos verseny részvevője, többszörös Diákolimpia, Református Kosárlabda Országos Bajnoki cím és 2019-legjobb játékosának járó különdíj tulajdonosa.

 Rendszeresen indult szavaló, illetve prózamondó versenyeken.

- 2017-ben az ,,Arany”-os városi vetélkedő I. helyezett csapat, meghatározó tagja volt

- az Arany János emlékére megrendezett Országos balladamondó versenyen is bemutatta tudását

- 2018-ban a megyei Kazinczy „Szép Magyar Beszéd” versenyen 1. helyezést ért el, így képviselhette iskolánkat az országos versenyen.

- 2019 - ben, az Áprily Lajos Vers- és prózamondó Versenyen, amit Budapesten rendeztek, és ahol ezüstminősítést szerezett. 

Iskolai, városi ünnepségek állandó, meghatározó szereplője. A humán versenyeken kívül más tantárgyak felé is érdeklődött.

- rész vett Bolyai matematika csapatversenyeken, Zrínyi Ilona matematikaversenyeken és a Medve szabadtéri matekversenyeken egyaránt

- 2019-ben sikeres komplex, középfokú nyelvvizsgát tett angol nyelvből, ill. B – kategóriás személygépkocsi-vezetői engedélyt szerzett

A tanulás mellett a sportot, a mozgást is nagyon fontosnak tartja. 1. osztályos kora óta kosárlabdázik. Sokszoros megyei bajnokcsapat, és Diákolimpia Országos Döntők résztvevője Iskolánk csapatával, évek óta, a Református Középiskolák Országos Bajnokcsapat Tagja. A Békési Szabadidős és Sportjáték Klub igazolt versenyzője. Több korosztályban is számítanak tehetségére. Szerepel a Kosárlabda Nemzeti Bajnokság I. osztályában versenyző B- csoportjában az Utánpótláskorúak csapatában, Nemzeti Bajnokság II osztályában versenyző felnőtt férfi csapatban, valamint a junior csapatban is.

Kiemelkedő sporteredményei:

2016/2017;2017/2018;2018/2019-Nemzetközi Református Kosárlabda Bajnokság - I. hely

2019- Nemzetközi Református Kosárlabda Bajnokság legjobb játékosának járó különdíj tulajdonosa.

2018/2019 - Kosárlabda B33 Diákolimpia Megyei Döntő – I. hely

2018/2019 - Kosárlabda B33 Diákolimpia Országos Elődöntő Döntő – V. hely

2019/2020 - Kosárlabda Területi Diákolimpia Döntő –I. hely

2019/2020 - Kosárlabda Megyei Diákolimpia Döntő – I. hely

2019/2020 - Kosárlabda Diákolimpia Országos Elődöntő Döntő – III. hely

Az iskolánkban zajló közösségi munkából is kivette a részét. Templomi- iskolai ünnepségek, jótékonysági rendezvények meghatározó szereplője. Iskolai- templomi programokon, nyári táborokban, kirándulásokon ,,kortárs segítőként” működött közre a programok előkészítésében, megvalósításában.

Intézményünk református jellegével azonosulva 2012-ben megkeresztelkedett, majd 2016.-ban konfirmált is. A templomi szolgálatok rendszeres részvevője volt

Szabadidejében szeret olvasni, sportolni, zenét hallgatni.

Továbbtanulási szándéka kiforrott. Az eredményes érettségi vizsga után a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet-és Társadalomtudományi Kar, Kommunikáció és médiatudomány szakára nyert felvételt és itt folytatja tanulmányait.



Kapcsolat

intézményegységeink elérhetőségei


Gimnázium


Igazgató: Palatinus Pál
Általános Igazgató helyettes:
Intézményegység vezető: Dr. Pataki Ágnes
Telefon: 66/411-867
Email: titkarsag@szkirg.hu

Általános Iskola


Igazgató: Palatinus Pál
Általános Igazgató helyettes:
Intézményegység vezető: Vég Gábor
Telefon: 66/411-222
Email: szkirgkaracs@gmail.com

Óvoda


Igazgató: Palatinus Pál
Általános Igazgató helyettes:
Intézményegység vezető: Taróné Tyukodi Anikó
Telefon: 66/411-438
Email: ovodajantyik@gmail.com

Kollégium


Igazgató: Palatinus Pál
Általános Igazgató helyettes:
Intézményegység vezető: Tyukodi Marianna
Telefon: 66/411-867