
A versenykiírás szerint a 7-8. évfolyamos tanulók XXX. országos történelem versenyének célja, hogy a tehetséges diákok számára lehetőséget biztosítson egyes történelmi korszakokban való elmélyülésre, a képességek újszerű fejlesztésére.
A tanulmányi verseny szervezője és hirdetője: az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központ, Szombathely.
A verseny témája:
- Magyarország története 1301-1700
- egyetemes történelem 1490-1750
Az első fordulóból két diákunk, Bíró György (8.e) és Kelemen Csaba (8.e) jutott be a megyei döntőbe. A Békés vármegyei döntőt Békéscsabán az Andrássy Gimnáziumban rendezték meg február elején. 15 diák részvételével zajlott a verseny.
Az eredményre március közepéig kellett várni, de a hír megérte a várakozást.
Bíró György az előző tanévhez hasonlóan ebben az évben is a vármegye legjobbjának bizonyult.
Kelemen Csaba pedig az előkelő 4. helyet szerezte meg.
Gratulálunk diákjainknak a történelem versenyen elért szép eredményükhöz!
Békés, 2023. március 29.
Balog Vilmos
tanár