
Hamarosan keretmegállapodás aláírására kerül sor a békési katolikus és baptista közösséggel, valamint a Hit Gyülekezete helyi képviselőivel, ugyanis ezek az egyházi közösségek tartanak hittanórákat a református köznevelési intézményben. A református oktatási törvények olyan egyházaknak engedélyezik a hittanoktatást, akik megállapodást kötnek erről a fenntartóval. Erre a Presbitérium jóváhagyó határozata után kerülhet sor.
Ugyancsak döntöttek arról az igazgatótanács ülésén, hogy a Refi három első osztály indítását tervezi, a leendő tanítók kiválasztása folyamatban van. Szintén indítani tervezik a hat évfolyamos képzést szeptemberben („kisgimi”).
Tíz diák nyerheti el az egyházközség és a Szilágyi László Alapítvány tanulmányi ösztöndíját, amelynek beadási határideje 2021. november 3.
Egyhangú igennel fogadta el a fenntartó az intézmény első féléves gazdálkodásáról szóló beszámolót, amelyből kiderül, hogy az iskola gazdálkodása kiegyensúlyozott.
A református óvodából az első évfolyamba való minél nagyobb százalékos átlépés elősegítését célozza az az intézkedési terv, amit az intézmény szakemberei készítettek el, és terjesztettek a fenntartó elé. Az anyag teljes támogatást kapott.
A fenntartó testület zárt ülésen értékelte azoknak a tanulóknak az előmenetelét, akik városi önkormányzati és fenntartói ösztöndíjat kaptak az elmúlt tanévben.
A döntésekről Molnár Máté lelkész és Mucsi András iskolaügyi gondnok, az igazgatótanács két társelnöke tájékoztatott.