Szegedi Kis István Református Gimnázium, Technikum, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium Békés

“Keresztyén szellemiséget, kiváló szakmai szintű oktatást, sportolási lehetőséget kínálunk óvodától az érettségiig! Hit, tudás, szeretet…"

Pap Attila lett az új diákpolgármester

Igen magas részvétel mellett megtartott választáson, minimális előnnyel nyerte meg az idei diákpolgármester-választást Pap Attila, a GFF jelöltje.

2018.10.19.


Image

Az elmúlt napokban megpezsdült városunk diákélete: a két középiskola jelöltjei összemérték erejüket a 2018-as diákpolgármester-választáson. Lakatos Mihály Vendel a Szegedi Kis István Református Gimnázium, Pap Attila a Gál Ferenc Főiskola Békési Szakképző Iskolája jelöltjeként szállt ringbe a mandátumért. Az igen színvonalas kampányt kis előnnyel, 693 szavazattal a „mezgés” jelölt nyerte, Vendel 621 szavazatot kapott. A választási procedúra az összes városi iskolát megmozgatta. Pap Attila helyettese, a diák-alpolgármester Lakatos Mihály Vendel lesz.

A győztest Mucsi András képviselő, kulturális tanácsnok köszöntötte a szavazatok összeszámolása és az eredmény megállapítása után október 18-án délután. Mint mondta, a szoros eredmény a két jelölt kiváló kampányának is köszönhető. A győztest és helyettesét az október 25-i képviselő-testületen Izsó Gábor, városunk polgármestere is köszönteni fogja.

 

 
 
 
 


Kapcsolat

intézményegységeink elérhetőségei


Gimnázium


Igazgató: Palatinus Pál
Általános Igazgató helyettes: Dr. Pataki Ágnes
Intézményegység vezető: Dr. Pataki Ágnes
Telefon: 66/411-867
Email: titkarsag@refibekes.hu

Általános Iskola


Igazgató: Palatinus Pál
Általános Igazgató helyettes: Vég Gábor
Intézményegység vezető: Vég Gábor
Telefon: 66/411-222
Email: szkirgkaracs@gmail.com

Óvoda


Igazgató: Palatinus Pál
Általános Igazgató helyettes: Vég Gábor
Intézményegység vezető: Farkas-Piskóty Boglárka
Telefon: 66/411-438
Email: ovodajantyik@gmail.com

Kollégium


Igazgató: Palatinus Pál
Általános Igazgató helyettes: Dr. Pataki Ágnes
Intézményegység vezető: Bíró Péter
Telefon: 66/411-867
Email: titkarsag@refibekes.hu