Az idén nevelőtestületünk is csatlakozott a Határtalanul programhoz. Az intézményünk pályázatot nyújtott be a Kárpátaljai szolidaritási programra. Az utazás a határon túli magyarsággal kapcsolatos ismeretek bővülését, a határon átnyúló kapcsolatépítést, segítségnyújtást kívánja elősegíteni.
Iskolánk a határhoz közel található halábori óvodával vette fel a kapcsolatot. A kistelepülés magyar óvodája részére 400.000 Ft gyűlt össze, amelyből elektromos zongorát, laptopot, nyomtatót és játékokat vásároltak.
A személyes találkozóra október 21-én került sor. A 40 fős küldöttség egy nappal előtte már megérkezett Kárpátaljára. A korai indulás ellenére a határt délután lépte át a csoport. A tervezett program a beregszászi múzeumlátogatással kezdődött, majd Szent István szobrának megkoszorúzása után városnézés következett. Sötétedéskor érkeztünk Mezőváriba, ahol a szállások elfoglalása után a helyi művelődési házba invitáltak bennünket. Kulturális estet szerveztek részünkre a helyi hagyományőrzők bevonásával.
Másnap Haláborra vezetett utunk, ahol már nagyon vártak bennünket az óvoda dolgozói, az ovisok és szüleik. Szinte zavarba ejtő volt a hálájuk, amiért intézményükre esett az iskolánk választása. Műsorral kedveskedtek, majd a kis ovisok önfeledten vették birtokba a kapott játékokat. Míg a gyerekeket önkéntesek szórakoztatták, vendéglátóink elhalmoztak minket is mindennel, ami szem-szájnak ingere. Közben ismerkedtünk, beszélgettünk. Közös faültetésre is sor került. Nagy élményt jelentett mindenkinek ez a délelőtt. A nap további részét Munkácson, majd Beregszentmiklóson töltöttük. A Rákóczi – kastélyhoz sötétedéskor érkeztünk. A fáklyás tárlatvezetés maradandó élményt nyújtott.
A harmadik napon is számtalan élménnyel gazdagodtunk. Alsókalocsán a skanzen, az Árpád-vonal tan útja a Talabor folyó felett, majd a Szinevéri-tó (Kárpátalja egyik legcsodálatosabb természeti látnivalója, egyben legmagasabban fekvő tengerszeme) jelentett feltöltődést.
Az utolsó napra maradt a Vereckei-hágó, a Honfoglalás-emlékmű felkeresése. A Himnusz eléneklésével és az elhelyezett koszorúnkkal emlékeztünk őseinkre.
„Magyar vagyok. Büszkén tekintek át
A multnak tengerén, ahol szemem
Egekbe nyúló kősziklákat lát”
Meggyőződésem, hogy a segítségnyújtás örömérzésén túl ezek a nem mindennapi élmények nemcsak a magyarságtudatot mélyítik, hanem az emberi kapcsolatokat, a közösség fejlődését, összekovácsolódását is elősegítik. Köszönjük a lehetőséget!
Szeverényi Valéria