Molnár Máté tiszteletes köszöntője után közös énektanulás kezdődött Tóth Norberttel, majd áhítat Kicska László Miklós lelkipásztorral.
Beszámoltak munkáikról a Diákönkormányzatok is.
Ezt követően az alsó tagozat Nagy László vezetésével a cserkész mozgalommal ismerkedhetett meg, de volt bibliai foglalkozás Molnárné Sas Sarolta, Jánk Alexandra és Kicska László Miklós lelkipásztorok irányításával.
A felső tagozat és a gimnáziumi osztályok Szegedi Kis Istvánról hallgathattak előadást Sápiné Turcsányi Ildikó muzeológustól, illetve a Csillagpont Református Ifjúsági Találkozóról beszámolót Kiss Brigittától.
Kicska László ifjúsági lelkész prédikációja:
Textus: Filippi 4, 13
„Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem.”
Kedves Testvéreim! Kedves diákok!
Egy kipróbált, sok nehézségeken átment ember szólal meg ezekben a szavakban, amikor hallatlan bátorsággal azt mondja: Mindenre van erőm! Az a Pál apostol mondja ezt, akinek saját bevallása szerint mintaszerű volt a neveltetése, kimagasló színvonalú lehetett a taníttatása, és keresztyénné válása után mérhetetlen lendülettel és odaadással hirdette az Isten Jézus Krisztusban megjelent kegyelmét. Ő mondja: Mindenre van erőm! Nyilván azért, mert életének nemcsak boldog, örömteli eseményeit élhette meg, hanem komoly megpróbáltatásai is voltak. Ő maga vallott erről, hogy nélkülözésen kellett átmennie, menekült az őt elpusztítani akaró emberek haragos indulatától. Hajótörést szenvedett. Méltatlan és jogtalan bántalmazásokon esett át, és mégis teljes nyugalmat sugárzó hangon azt mondja: Mindenre van erőm.
Alázatosan, de mégis határozottan azt mondja: „Mindenre van erőm a Krisztusban”. Nem a saját erőnlétét vizsgálja, nem az addigi jól kipróbált módszereit emlegeti, hanem egy személyre mutat: Jézus Krisztusra, aki személyesen ígérte meg neki, hogy vele lesz. Nem mondta el előre az élete később bekövetkező nehézségeit, de azt igen, hogy nem hagyja magára, és az apostol azért meri elmondani a most felidézett szavait, mert Krisztus ígéretére alapoz, és van már megtapasztalása arra vonatkozóan, hogy nem kizárt, hogy elfogynak az emberi lehetőségek. Nem látszik a továbbvezető út, de a mellette levő Úr erejét adja, és olyan helyzeteken vezeti át, amelyeken csak ezzel az erővel lehetett áthaladni.
Egy alkalommal két férfi elment horgászni. Az egyikük tapasztalt pecás volt, a másik viszont kezdő. Valahányszor a tapasztalt horgász kifogott egy nagyobb halat, betette a hűtőládába, hogy friss maradjon. Újdonsült társa is fogott néhány szép példányt, de rendre visszadobta őket a vízbe. a tapasztalt horgász egész álló nap figyelte, hogyan hagyja kárba veszni a jó fogást a másik, végül aztán megelégelte a dolgot és így szólt: Miért dobod vissza azt a sok szép halat? Válaszolta a másik: Azért, mert nincs ekkora serpenyőm!
Akárcsak a tapasztalatlan horgász, néha mi is visszadobjuk a nagy terveket, álmokat, fantasztikus munkákat és nagy lehetőségeket, amiket Istentől kapunk. Túl kicsi a hitünk és azt gondoljuk, hogy ehhez a mi erőnk igen kicsi. Mulatságosnak tartjuk a horgász történetét, aki nem ismerte fel, hogy csupán egy nagyobb serpenyőre lett volna szüksége. De vajon mit teszünk, amikor nekünk lenne nagyobb hitre szükségünk?
Isten sosem helyez az utunkba nagyobb próbákat és lehetőségeket, mint amivel képesek vagyunk megbirkózni. Így mindig bizalommal követhetjük Őt, bárhová is vezet! Mindenre van erőnk a Krisztusban! Istennek semmi sem túl nehéz!
Az apostol példája most minket is elgondolkodásra hív. Mi az, amiben vagyunk? Milyen örömök és bánatok, ajándékok és próbák előtt állunk? Kik vesznek körül, az életúton társként vagy akadályként, segítve vagy éppen hátráltatva? Kik vagyunk mi magunk? Milyen tálentumokat kaptunk a Teremtőtől, milyen adottságokat?
„Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem.” Rá lehet csodálkozni arra, hogy elsősorban nem az esemény, az élethelyzet, a másik ember hozzám való indulata vagy tette, vagy akár a saját személyiségem adottsága és hiányossága az, ami számít. Fontosak ezek persze, de a döntő kérdés az erő.
Az, ahogyan mindahhoz, amiben vagyok, viszonyulni tudok. Hogy elbírok-e vele? S elsősorban nem fizikai vagy szellemi, hanem lelkierő kérdése. Hiszen vannak, akik kicsitől is összeroppannak, vagy csak folyton panaszkodnak – mert valóban nincs hozzá erejük. És vannak, akik komoly terheket tudnak hordozni, ha leroskadnak is, mindig újra felállni és továbbindulni, sőt azzal a gondolattal, hogy ami nem öl meg, az megerősít, még épülni is belőle! Honnan van az erő? Van-e miből erőt meríteni?
Átéljük, tapasztaljuk, hogy valahol minden emberi erő véget ér, minden földi erő és hatalom véges. De keresztyénként tudjuk, hisszük és tapasztaljuk azt is, hogy van egy Forrás, amely „erőt ad a megfáradtnak, és az erőtlent nagyon erőssé teszi. Mert elfáradnak és ellankadnak az ifjak, s még a legkiválóbbak is megbotlanak. De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el!”
Adja nekünk Istenünk ebben a tanévben is, hogy Ő legyen erőnk forrása, Ő segítsen meg bennünket! Ámen!
