Szegedi Kis István Református Gimnázium, Technikum, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium Békés

“Keresztyén szellemiséget, kiváló szakmai szintű oktatást, sportolási lehetőséget kínálunk óvodától az érettségiig! Hit, tudás, szeretet…"

A SZKIRG diákjai a MERCEDES kecskeméti gyárába látogattak

2019. május 17-én 18 diákkal a Mercedes-Benz kecskeméti gyárába látogattunk

2019.05.28.


Image

2019. május 17-én 18 diákkal a Mercedes-Benz kecskeméti gyárába látogattunk, két gyártócsarnokot, a présüzemet és az újgenerációs karosszériaüzemet tekintettünk meg. A 1,5 órás gyárbejárás során „idegenvezetőnktől” sok érdekes információt tudtunk meg a gyár történetéről, működéséről. Érdekes volt látni, hogy melyek az autógyártás első lépései, és hogy hány állomáson keresztül jutunk el a kész termékig. A diákok érdeklődését különösen felkeltette a gyár fejlett robottechnológiája, informatikai struktúrája. A tájékoztatóból kiderült számunkra, hogy a gyár különösen megbecsüli a dolgozóit. A gyárlátogatás után több tanuló is jelezte, hogy tanulmányai befejezése után itt szeretne elhelyezkedni.

   A látogatás a Kodolányi János Egyetemmel kötött stratégiai partnerségi együttműködésünknek köszönhetően valósult meg, melynek célja, hogy közösen előmozdítsuk Békés megyében a helyben maradó értelmiség- és szakemberképzést. Intézményünk ezzel a programmal is segítette a tanulók pályaorientációját.

 



Kapcsolat

intézményegységeink elérhetőségei


Gimnázium


Igazgató: Palatinus Pál
Általános Igazgató helyettes: Dr. Pataki Ágnes
Intézményegység vezető: Dr. Pataki Ágnes
Telefon: 66/411-867
Email: titkarsag@refibekes.hu

Általános Iskola


Igazgató: Palatinus Pál
Általános Igazgató helyettes: Vég Gábor
Intézményegység vezető: Vég Gábor
Telefon: 66/411-222
Email: szkirgkaracs@gmail.com

Óvoda


Igazgató: Palatinus Pál
Általános Igazgató helyettes: Vég Gábor
Intézményegység vezető: Farkas-Piskóty Boglárka
Telefon: 66/411-438
Email: ovodajantyik@gmail.com

Kollégium


Igazgató: Palatinus Pál
Általános Igazgató helyettes: Dr. Pataki Ágnes
Intézményegység vezető: Bíró Péter
Telefon: 66/411-867
Email: titkarsag@refibekes.hu