Szegedi Kis István Református Gimnázium, Technikum, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium Békés

“Keresztyén szellemiséget, kiváló szakmai szintű oktatást, sportolási lehetőséget kínálunk óvodától az érettségiig! Hit, tudás, szeretet…"

Iskolánk is ünnepelte az Európai Diáksport Napját – Mozgással telt a délelőtt négy helyszínen.

2024. szeptember 27-én iskolánk tanulói és pedagógusai egy mozgalmas és élményekkel teli délelőttöt töltöttek el, hiszen ezen a napon ünnepeltük az Európai Diáksport Napját.

2024.10.01.


Image

Az eseményt iskolánk négy különböző telephelyén szerveztük meg: a Szánthó Albert utcai felső tagozaton, a Petőfi és a Rákóczi utcai alsó tagozatokon, valamint a középiskolában. A nap célja az volt, hogy a mozgás örömét minden korosztály számára átélhetővé tegyük, és ezzel is hirdessük a „Mozgás általi tanulást”, az idei év mottóját.

 

A középiskolai telephely programja különösen emlékezetes volt, ahol a napot reggel egy áhítattal indítottuk. Kicska László Miklós intézményi lelkészünk buzdító és támogató beszéde megalapozta a nap hangulatát, és lelkesítette diákjainkat, hogy aktívan vegyenek részt a sportprogramokban. Az áhítat után - mint minden telephelyen - zenés bemelegítéssel folytatódott a program, amelyhez számos pedagógus is csatlakozott. A bemelegítés lendületes és vidám kezdést biztosított a napnak, sokakat motiválva a további mozgásra.

 

A délelőtt folyamán sor- és váltóversenyeket szerveztünk, ahol az alsó és felső tagozatos diákok egyaránt részt vettek. A játékok során érdekes és változatos feladatokkal tettük próbára a gyerekek ügyességét és gyorsaságát, miközben a „Mozgás általi tanulás” jelmondatot szem előtt tartva hirdettük a diáksport fontosságát.

 

A sportprogram zárásaként egy közös 2024 méteres futásra került sor, amelyben diákok és tanárok egyaránt részt vettek. Az eseményt egy közös fénykép készítésével koronáztuk meg, ahol mindenki egy-egy betűt tartott a kezében, amelyből összeolvasható volt az „Európai Diáksport Nap” felirat. Ez a szimbolikus zárás remekül összefoglalta a nap üzenetét: a mozgás és az együttműködés örömét.

 

Az esemény során a pedagógusok aktív részvétele különösen nagy örömünkre szolgált, hiszen ezzel példát mutattak a diákok számára, hogy a mozgás és a sport minden életkorban fontos és élvezetes lehet. Sikeresen megmozgattuk iskolánk apraja-nagyját, és egy olyan közösségi élményt nyújtott, amelyre még sokáig emlékezni fogunk.

 

Szívből köszönjük minden résztvevőnek, különösen a szervező pedagógusoknak, hogy ilyen emlékezetes napot varázsoltak diákjaink számára!



Kapcsolat

intézményegységeink elérhetőségei


Gimnázium


Igazgató: Palatinus Pál
Általános Igazgató helyettes: Dr. Pataki Ágnes
Intézményegység vezető: Dr. Pataki Ágnes
Telefon: 66/411-867
Email: titkarsag@refibekes.hu

Általános Iskola


Igazgató: Palatinus Pál
Általános Igazgató helyettes: Vég Gábor
Intézményegység vezető: Vég Gábor
Telefon: 66/411-222
Email: szkirgkaracs@gmail.com

Óvoda


Igazgató: Palatinus Pál
Általános Igazgató helyettes: Vég Gábor
Intézményegység vezető: Farkas-Piskóty Boglárka
Telefon: 66/411-438
Email: csillagfurt@refibekes.hu

Kollégium


Igazgató: Palatinus Pál
Általános Igazgató helyettes: Dr. Pataki Ágnes
Intézményegység vezető: Bíró Péter
Telefon: 66/411-867
Email: titkarsag@refibekes.hu