Szegedi Kis István Református Gimnázium, Technikum, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium Békés

“Keresztyén szellemiséget, kiváló szakmai szintű oktatást, sportolási lehetőséget kínálunk óvodától az érettségiig! Hit, tudás, szeretet…"

Gólyahét a Szegediben

Számunkra, a „Szegedis” végzős osztályok számára (12. A és 12. B) kétséget kizáróan, izgalmasan és sok-sok feladattal indult a 2021/2022-es tanév. Az első napokban szembesültünk azzal, hogy a tanulás, az érettségire készülés mellett vár ránk a kampányhét, a diákigazgató-választás és a gólyaavatás.

2021.10.01.


Image

Az előkészületek - a feladatok kiosztása, a kampánynapok és a gólyaavatás tervezése, szervezése –, a közös feladatok egyre inkább összekovácsoltak bennünket. A mögöttünk hagyott közel másfél, digitális tanulással telt év után jólesett együtt lenni, együtt gondolkozni és dolgozni olyan ügyért, ami nem csak iskolánk új osztályainak (gólyák), de nekünk is örömet nyújtott.

Nagy szeretettel adtuk át szeptember 20-án, hétfőn reggel a 7. B, 9. A és 9. C/D osztályokba járó diákoknak a gólyatáblákat, melyeket az avatásig viselniük kellett. Gólyáink igyekeztek megfelelni az elvárásoknak, és nemcsak nyakukban hordták tábláikat, de aláírásokkal és dekorációval is díszítették azokat.

A kampány a 12. B osztály keddi napjával indult, majd szerdán az A-sok programjaival folytatódott. Mindkét osztály igyekezett a gimnazistáknak lehetőséget biztosítani a szórakozásra. A végzősök kampányfilmjeinek levetítése, ill. a diákigazgató-jelöltek (Bagoly Lilla – 12/A, Rusznák Patrik – 12/B) kampánybeszédeinek elhangzása mellett a diákok láthattak őrző-védő kutyás bemutatót, homokfutót, zenés-táncos programot, fotózkodhattak, dobálhattak célba, részt vehettek tombolasorsoláson értékes nyereményekért. A szünetekben teaház működött a városi Connect Ifjúsági Centrum támogatásával, ahol a tanulásban elfáradt fiatalok a különböző teák mellett kávét, forró csokit és cappuccinot fogyaszthattak finomabbnál finomabb sütemények társaságában.

A csütörtöki gólyaavatást megelőzően lett kihirdetve, hogy a 12/A jelöltje, Bagoly Lilla nyerte meg a választást. A délután nagyon jó hangulatban telt, a játékos feladatokat követően a gólyák esküt tettek a végzősöknek, mely ígéretükkel iskolánk teljes jogú tagjaivá váltak. Ezt követően a DÖK jóvoltából mindenki süteményt ehetett.

A sok-sok teendőn túl, vidám órákat, napokat tudhatunk magunk mögött, melyek többek között arra tanítottak bennünket, hogy figyeljünk egymásra és segítsük egymást. Együtt bármilyen feladat könnyebb és szórakoztatóbb.

12/A



Kapcsolat

intézményegységeink elérhetőségei


Gimnázium


Igazgató: Palatinus Pál
Általános Igazgató helyettes: Dr. Pataki Ágnes
Intézményegység vezető: Dr. Pataki Ágnes
Telefon: 66/411-867
Email: titkarsag@refibekes.hu

Általános Iskola


Igazgató: Palatinus Pál
Általános Igazgató helyettes: Vég Gábor
Intézményegység vezető: Vég Gábor
Telefon: 66/411-222
Email: szkirgkaracs@gmail.com

Óvoda


Igazgató: Palatinus Pál
Általános Igazgató helyettes: Vég Gábor
Intézményegység vezető: Farkas-Piskóty Boglárka
Telefon: 66/411-438
Email: ovodajantyik@gmail.com

Kollégium


Igazgató: Palatinus Pál
Általános Igazgató helyettes: Dr. Pataki Ágnes
Intézményegység vezető: Bíró Péter
Telefon: 66/411-867
Email: titkarsag@refibekes.hu