A gólya-avató ünnepséget iskolánk Diákönkormányzatának elnöke, Pál Bence Sándor 12.B osztályos tanulója nyitotta meg és köszöntötte a gólyákat. Beszédében sok sikert és jó szórakozást kívánt mindenkinek.
Az idei gólya-avatás a szokásokhoz híven vidám és emlékezetes programmal várta az ide érkező tanulókat, ahol humoros feladatokon vehettek részt. A szervezők gondoskodtak arról, hogy a feladatok egyszerre legyenek kihívást jelentők és szórakoztatók. A vicces vetélkedők és a különféle ügyességi feladatok során a gólyák jobban megismerhették egymást, és megtapasztalhatták a középiskola közösségi oldalát.
A ceremóniát hagyományosan a gólya eskü zárta, amikor is a gólyák egy ünnepélyes szöveget ismételve fogadalmat tettek, hogy hűségesek maradnak a középiskolai közösséghez és innentől kezdve teljes jogú tagjai lettek a diákságának. A gólya-avatás nemcsak egy „szertartás”, hanem egy fontos közösségi élmény is, amely segíti a gólyákat abban, hogy könnyebben beilleszkedjenek az új környezetbe, és életre szóló barátságokat kössenek.
Az avatáson részt vett diákok a DÖK jóvoltából egy tábla csokoládéval térhettek haza.
Reméljük sok-sok gólya avatót rendezhetünk majd az évek során és sok új diákkal gazdagodik iskolánk.
Kocsor-Szabó Eszter
DÖK patronáló pedagógus