Szegedi Kis István Református Gimnázium, Technikum, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium Békés

“Keresztyén szellemiséget, kiváló szakmai szintű oktatást, sportolási lehetőséget kínálunk óvodától az érettségiig! Hit, tudás, szeretet…"

Fiú Kézilabda Diákolimpia Országos Elődöntő

2018.december 10.-én Mezőtúr adott otthont a középiskolás fiú kézilabda Diákolimpia Országos Elődöntőjének. Csapatunk megyei bajnokként jó eséllyel szállt harcba az országos döntőbe jutásért.

2018.12.13.


Image

A sorsolást követően a hajdúszoboszlói Hőgyes Endre Gimnázium csapatát győzték le nagy arányban a mieink. A másik ágról a szegedi Eötvös József Gimnázium csapata jutott az Országos Elődöntő fináléjába. Szoros első percek után, a félidőre már magabiztos előnyt harcolt ki csapatunk, amelyet a fiúk a mérkőzés végéig még növelni is tudtak és megnyerték az országos elődöntőt. Egymást követő második évben jutott gimnáziumunk csapata az ország legjobb nyolc középiskolás csapata közé.

 A 8 csapatos döntőt Szeged városában rendezik meg január 24-27 között. Gratulálunk a szép eredményhez!

A csapat tagjai:

Borbély István

Takács Szabolcs

Vass Erik

Pál Szabolcs

Csige Norbert

György Olivér

Kovács Levente

Kiss Róbert

Dénes Ádám

Baranyai Máté

Gyepes Norbert

Kohrlusz Levente

Ádám Gergő

A csapatot felkészítette: Gazsó György, Jámbor-Kardos Viktor edzők és Cifra Tibor testnevelő.



Kapcsolat

intézményegységeink elérhetőségei


Gimnázium


Igazgató: Palatinus Pál
Általános Igazgató helyettes: Dr. Pataki Ágnes
Intézményegység vezető: Dr. Pataki Ágnes
Telefon: 66/411-867
Email: titkarsag@refibekes.hu

Általános Iskola


Igazgató: Palatinus Pál
Általános Igazgató helyettes: Vég Gábor
Intézményegység vezető: Vég Gábor
Telefon: 66/411-222
Email: szkirgkaracs@gmail.com

Óvoda


Igazgató: Palatinus Pál
Általános Igazgató helyettes: Vég Gábor
Intézményegység vezető: Farkas-Piskóty Boglárka
Telefon: 66/411-438
Email: ovodajantyik@gmail.com

Kollégium


Igazgató: Palatinus Pál
Általános Igazgató helyettes: Dr. Pataki Ágnes
Intézményegység vezető: Bíró Péter
Telefon: 66/411-867
Email: titkarsag@refibekes.hu