Szegedi Kis István Református Gimnázium, Technikum, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium Békés

“Keresztyén szellemiséget, kiváló szakmai szintű oktatást, sportolási lehetőséget kínálunk óvodától az érettségiig! Hit, tudás, szeretet…"

Bemutatjuk a refis osztályfőnököket – Vargáné Tuska Anita Adrien

Új kilencedikes osztállyal kezdte a tanévet a tanárnő, akinek az előző osztálya 2017-ben ballagott el az intézményből. Ha angol projektről, vetélkedőről, nyelvvizsgáról van szó, akkor mindig lehet számítani rá.

2018.10.19.


Image

Vargáné Tuska Anita Adrien tanárnő számára a gimi az alma mater: 1985-ben érettségizett a Szegedi Kis István Gimnáziumban. Még ebben az évben házasságot kötött Varga Ottó tanár úrral, aki jelenleg a gyulai Magvető Református Általános Iskola és Óvoda igazgatója. Gyermekük, Ottó szintén itt érettségizett és jelenleg Szegeden orvostanhallgató. Tanárnőt az érettségi évében felvették a debreceni Tanítóképző Főiskolára, és a következő tanévben már munkába is állt az akkori 3. számú iskolában. Az alsós gyerekek tanítása mellette fejezte be a tanítóképzőt. Később angol szaktanítói végzettséget is szerzett és az időközben Dr. Hepp Ferenc nevét felvevő általános iskolában, ill. az akkor kialakuló református egyházi általános iskolában angolt kezdett tanítani. 2000 augusztusa óta dolgozik a református gimnáziumban, mint mondja, őt is visszahúzta a szíve az egykori iskolájába. 1-13. évfolyamig tanított angol nyelvet az elmúlt 18 évben. Tanárnő időközben angol nyelvből bölcsész tanári diplomát és közoktatási vezető képesítést is szerzett. Most van a harmadik osztálya ebben az intézményben. Tanítványai sokfele eljutottak, vannak angol szakon végzett és jelenleg egyetemi tanulmányaikat folytató diákjai is. Korábbi osztályaiból, aki tovább akart tanulni, szinte mindenki bejutott a felsőoktatásba: jogon, bölcsészkaron, mérnöki karon, gyógypedagógián, és számos képzésben végeztek a tanítványai, de olyanok is akadnak, akik szakmát választottak érettségi után. Anita tanárnő így fogalmaz: másként tanulnak szakmát is érettségivel a zsebünkben, az érettségi valóban érettséget is ad. A tanárnő számos angol nyelvi versenyen vett részt tanítványaival, melyeken szép eredményeket szereztek. Több alkalommal szervezett angliai tanulmányi kirándulást, melyek a számos látni való mellett igazi nyelvélményt jelentettek diákjainak. Emelt szinten érettségiztet, és érettségi vizsgaelnök középszintű érettségi vizsgákon több mint, 10 éve. Idén ősszel is elnök lesz Békéscsabán. Oroszlánrésze van abban, hogy a SZKIRG partnerszerződést írt alá a LanguageCert Nyelvvizsgaközponttal. Három éve dolgozik e-Twinning projektekben, országos helyezést értek el és nemzetközi minősített címet is kiérdemeltek. A következő évben szeretne olyan projektet megvalósítani, ahol külföldi partnereikkel találkozhatnak. Ebben az évben is fut egy projektjük: olaszokkal és spanyolokkal dolgoznak együtt. A projektekben való közös munkálkodás nagyon jó lehetőség a nyelvtanulásra és nyelvgyakorlásra. Osztályának többsége a felsőoktatásban tervezi a jövőjét. Tanárnő szerint lehet velük dolgozni, mert többségüknek határozott céljai vannak. Néhányan a napokban tértek vissza az intézménybe, miután máshol elkezdték az évet, de a szívük visszahúzta őket.

 

 



Kapcsolat

intézményegységeink elérhetőségei


Gimnázium


Igazgató: Palatinus Pál
Általános Igazgató helyettes: Dr. Pataki Ágnes
Intézményegység vezető: Dr. Pataki Ágnes
Telefon: 66/411-867
Email: titkarsag@refibekes.hu

Általános Iskola


Igazgató: Palatinus Pál
Általános Igazgató helyettes: Vég Gábor
Intézményegység vezető: Vég Gábor
Telefon: 66/411-222
Email: szkirgkaracs@gmail.com

Óvoda


Igazgató: Palatinus Pál
Általános Igazgató helyettes: Vég Gábor
Intézményegység vezető: Farkas-Piskóty Boglárka
Telefon: 66/411-438
Email: ovodajantyik@gmail.com

Kollégium


Igazgató: Palatinus Pál
Általános Igazgató helyettes: Dr. Pataki Ágnes
Intézményegység vezető: Bíró Péter
Telefon: 66/411-867
Email: titkarsag@refibekes.hu