Szegedi Kis István Református Gimnázium, Technikum, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium Békés

“Keresztyén szellemiséget, kiváló szakmai szintű oktatást, sportolási lehetőséget kínálunk óvodától az érettségiig! Hit, tudás, szeretet…"

2021 utolsó ülését tartotta meg az Igazgatótanács

Újabb emléktáblák a volt gimnáziumi tanároknak.

2021.12.16.


Image

2021. december 8-á tartotta meg az év utolsó hivatalos ülését a Békési Református Egyházközség mellett működő intézményi igazgatótanács.

Az Igazgatótanács tagjai több fontos döntést hoztak meg, így beszámolót fogadtak el a BékésMátrix vállalkozástól, elfogadták a Szegedi Kis István Emlékév első három hónapjának programjait. Az Igazgatótanács döntött arról is, hogy a gimnáziumban emléktáblát állítanak Csibor Sándor matematika-fizika, Juhász János magyar-angol, valamint Dávid László rajz-földrajz szakos tanároknak. A testület létszáma Katona Gyula nyugdíjazása kapcsán egy fővel csökken a jövő évtől. Támogatta a testület azt is, hogy a békési baptisták kedvezményesen bérelhessék az intézmény Szánthó Albert utcai tornatermét gyülekezeti célokra.

2022 elején tovább gazdagodik a református gimnáziumban a volt középiskolai tanárok emlékére állított emléktáblák gyűjteménye.

A Békési Öregdiákok Egyesülete (BÖDE) eddig is több márványtábla állítását kezdeményezte és végezte, most négy újabb nagy formátumú pedagógus kap emléktáblát a Szegedi Kis István Református Gimnáziumban. Erre a szándékra az intézmény igazgatótanácsa is rábólintott a december 8-án tartott ülésén. Nagy János volt középiskolai tanár táblája már elkészült és fel is lett szerelve, rövidesen pedig Csibor Sándor fizika-matematika szakos tanár, kollégiumi nevelő, Juhász János volt gimnáziumi igazgató, kollégiumi vezető, továbbá Dávid László rajz-földrajz szakos egykori tanárok kapnak szép kivitelezésű emléktáblát a gimnázium lépcsőházában. Az avatásra a Szegedi Kis István Emlékév kapcsán kerül sor 2022 elején.



Kapcsolat

intézményegységeink elérhetőségei


Gimnázium


Igazgató: Palatinus Pál
Általános Igazgató helyettes: Dr. Pataki Ágnes
Intézményegység vezető: Dr. Pataki Ágnes
Telefon: 66/411-867
Email: titkarsag@refibekes.hu

Általános Iskola


Igazgató: Palatinus Pál
Általános Igazgató helyettes: Vég Gábor
Intézményegység vezető: Vég Gábor
Telefon: 66/411-222
Email: szkirgkaracs@gmail.com

Óvoda


Igazgató: Palatinus Pál
Általános Igazgató helyettes: Vég Gábor
Intézményegység vezető: Farkas-Piskóty Boglárka
Telefon: 66/411-438
Email: ovodajantyik@gmail.com

Kollégium


Igazgató: Palatinus Pál
Általános Igazgató helyettes: Dr. Pataki Ágnes
Intézményegység vezető: Bíró Péter
Telefon: 66/411-867
Email: titkarsag@refibekes.hu