Szegedi Kis István Református Gimnázium, Technikum, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium Békés

“Keresztyén szellemiséget, kiváló szakmai szintű oktatást, sportolási lehetőséget kínálunk óvodától az érettségiig! Hit, tudás, szeretet…"

A 2019/2020-as tanév végzős tanulói közül a Szegedi Kis István Református Gimnázium Tantestületi Díját

Balog Csaba Vilmos 12. A osztályos tanuló kapta meg.

2020.09.01.


Image

Balog Csaba Vilmos 2002. február 23-án született Gyulán. Háromgyermekes értelmiségi család legkisebb tagjaként nevelkedik. Szülei gondoskodóak, figyelemmel kísérik gyermekük jó előmenetelét.

Tanulmányait iskolánkban az általános iskola első osztályában kezdte meg. Tanulmányi eredménye: első osztályos kora óta kitűnő tanuló.

Érdeklődési köre tág. Tanítói, tanárai az évek során igyekeztek különböző területeken teret nyitni tehetségének. Kiemelkedő versenyeredményeit matematika, történelem, földrajz, kosárlabda területein szerezte. Éveken keresztül szívesen vett részt tanulmányi versenyeken, ahol képviselte iskolánkat, városunkat, itt is számot adva felkészültségéről, tudásáról.

Kimagasló eredményei matematikából:

  • Kockakobak Országos Matematika Verseny helyi forduló- II.- hely
  • Nagymedve kategóriában, csapatban arany minősítés
  • Nemzetközi Kenguru Matematika Verseny Megyei Döntő -V. hely
  • Zrínyi Ilona Matematika Verseny- V. hely
  • Zrínyi Ilona Matematikaversenyen, 9. osztályos korában iskolánk legeredményesebb versenyzője lett,
  • Bolyai Matematika Csapatverseny és a Nemzetközi Kenguru Matematika-verseny rendszeres résztvevője.

Humán tárgyak iránt is érdeklődött.

2017-ben első helyezést elért csapat tagja volt, az „Arany”-os városi vetélkedőn.

Érdekli a sporttörténelem is, a „Három város sportfesztivál”- án társaival ötször nyerték el a sporttörténeti szellemi vetélkedőn a legjobbnak járó kupát, még nem találtak legyőzőre.

A sport területén kosárlabdában jeleskedik. Iskolánk kosárlabda csapatának többszörös országos bajnokcsapatának oszlopos tagja.

1. osztályos kora óta kosárlabdázik. Sokszoros megyei bajnokcsapat, és Diákolimpia Országos Döntők résztvevője Iskolánk csapatával, évek óta, a Református Középiskolák Országos Bajnokcsapat Tagja. A Békési Szabadidős és Sportjáték Klub igazolt versenyzője. Több korosztályban is számítanak tehetségére. Szerepel a Kosárlabda Nemzeti Bajnokság I. osztályában versenyző B- csoportjában az Utánpótláskorúak csapatában, Nemzeti Bajnokság II osztályában versenyző felnőtt férfi csapatban, valamint a junior csapatban is.

Kiváló Sporteredményeiből:

2016/2017;2017/2018;2018/2019-Nemzetközi Református Kosárlabda Bajnokság - I. hely

2018/2019 - Kosárlabda B33 Diákolimpia Megyei Döntő – I. hely

2018/2019 - Kosárlabda B33 Diákolimpia Országos Elődöntő Döntő – V. hely

2019/2020 - Kosárlabda Területi Diákolimpia Döntő –I. hely

2019/2020 - Kosárlabda Megyei Diákolimpia Döntő – I. hely

2019/2020 - Kosárlabda Diákolimpia Országos Elődöntő Döntő – III. hely

Az iskolánkban zajló közösségi munkából nagyban kivette részét. Középiskolás diákként is rendszeresen visszajárt az általános iskolai intézményegységbe a különböző rendezvényekre segíteni. Nyári táborokban, kirándulásokon sportrendezvényeken „kortárs segítőként” vett részt a programok előkészítésében, megvalósításában.

Intézményünk református jellegével azonosulva 2012-ben megkeresztelkedett, majd 2016.-ban konfirmált is. A templomi szolgálatokban rendszeresen részvevője.

A városban végzett önkéntes munkája példaértékű.

Osztályközösségen belüli magatartása, szerény, csendes. Aktívan részt vett, mind iskolai, mind iskolán kívüli tevékenységekben. Társai szeretik, tisztelik.

Az eredményes érettségi vizsga után a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet-és Társadalomtudományi Kar, Anglisztika szakán folytatja tanulmányait.



Kapcsolat

intézményegységeink elérhetőségei


Gimnázium


Igazgató: Palatinus Pál
Általános Igazgató helyettes: Dr. Pataki Ágnes
Intézményegység vezető: Dr. Pataki Ágnes
Telefon: 66/411-867
Email: titkarsag@refibekes.hu

Általános Iskola


Igazgató: Palatinus Pál
Általános Igazgató helyettes: Vég Gábor
Intézményegység vezető: Vég Gábor
Telefon: 66/411-222
Email: szkirgkaracs@gmail.com

Óvoda


Igazgató: Palatinus Pál
Általános Igazgató helyettes: Vég Gábor
Intézményegység vezető: Farkas-Piskóty Boglárka
Telefon: 66/411-438
Email: ovodajantyik@gmail.com

Kollégium


Igazgató: Palatinus Pál
Általános Igazgató helyettes: Dr. Pataki Ágnes
Intézményegység vezető: Bíró Péter
Telefon: 66/411-867
Email: titkarsag@refibekes.hu