Idén, több mint 60 kisdiák kezdte meg tanulmányait a Szánthó Albert utcai egységben Turi Enikő, Vér Ferencné és Szeverényi Valéria vezetésével.
Az iskolavezetés és a diákönkormányzat jóvoltából a „kicsi” nagyok egy szép tollat kaptak ajándékba, melyet a nyolcadikosok adtak át a tanév elején, egy épp arra tévedt kisbagoly jelenlétében (nincsenek véletlenek) …
Kicska László Miklós intézményi lelkész a következő üzenettel köszöntötte őket:
„Kedves Ötödikes Diákok! Szeretettel köszöntelek benneteket a felső tagozaton. Lehet, kicsit még félénkek vagytok, bátortalanok, de adjon Isten bátorítást nektek a következő igével: Máté evangéliuma 19, 13-15: Ekkor kisgyermekeket vittek hozzá, hogy tegye rájuk a kezét, és imádkozzék értük, a tanítványok azonban rájuk szóltak. De Jézus ezt mondta: Engedjétek e kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, hogy hozzám jöjjenek, mert ilyeneké a mennyek országa. Azután rájuk tette a kezét, és eltávozott onnan. Isten áldjon benneteket!”
Az esemény zárásaként, az ajándéktoll feliratát az ötödikesek együtt olvasták fel: „Isten hozott, a felsőben!”.
Arató Tamás
DÖK patronáló